Fáradtan csapom a kocsi ajtaját, nem csak, mert hosszú napom volt. Mostanában kezdem megérteni, hogy mennyire nem szeretek hazamenni. Pedig már nincs semmi olyan, amitől rossz érzésemnek kellene lennie. Mégis, ahogy egyre jobban közeledek a házhoz, sokkal inkább a fékre, mint a gázra szeretnék taposni. Már egyre kevésbé kúszik a gyomromba a feszítő érzés, ami mindig egyre jobban szorított már a házasságunk végén, ahogy fokozatosan kezdtem ráébredni, mi is megy a házasságunkban.
A feljárón mégis egy ideig csak állok a kocsival, a kormány mögött ülve. A házat nézem. Vágyom vissza a szüleim házába, ezt külön vettem, hogy ne zavarjam őket. Talán, ha mégis együtt vagyunk, hamarabb ráébredek, ki is ő. De mégis miért gondolkodom még ezen? Mindennek vége, új életet kezdtem. El fogom adni a házat, s a szüleim házába költözöm, úgyis pár éve már, hogy üresen áll.
Ahogy figyelem a házat, valami furcsa mozgást látok meg a verandán. Ütemesen megy fel, le. Aztán meglátom a felfelé nyúló két fülhegyet is. Ne már.
Kinyitom a kocsiajtót, s egyre komorabban lépkedek fel.
S ahogy egyre komorabb vagyok, a várakozó annál érdeklődőbb, bár nem mozdul.
Egy ideig nézem, aztán megkönnyebbülök. Ez nem a macskánk. Nagyon sokban hasonlít, de mégsem ő fekszik a bejárati ajtó előtt.
- Azt tudod, hogy a frászt hoztad rám. - mosolyodom el végre.
- Nem bántalak, ám így nem tudok bemenni. Habár nem is kell.- a környéken rajtunk kívül senkinek nem volt ilyen macskája.
Egy ideig állok, hogy ne ijesszem el. Ő meg nem közelít, csak néz, és a farkával ütemesen, nyugalommal dobog a padlón.
- Kérsz enni? - erre felugrik, és kis híján én ijedek meg. Megfordul a bejárat felé, és úgy néz rám.
- Hmmm, érted, amit mondok, oké.Kinyitom a bejáratot, ő meg úgy sétál be, mintha mindig is itt lakott volna. Ami csak azért is lehetetlen, mert mondjuk egy tíz éves macska nem így néz ki, és nem ilyen fürge.
Miközben eszik, és iszik, addig próbálok rajta és a neten is keresni, kinek a kedvence, de semmit sem látok, sem nem keresnek, bár ha most szaladt el, akkor még várhatnak rá.
- Szeretnél velem utazni egyet?- azt hiszem jobb, ha elviszem a dokihoz, meg tudná nézni, kinek a macskája. És megvizsgálni, ha nem kerül elő a gazdija, addig... nálam marad.
Vannak dolgok, amik nem változnak, és vannak olyan dolgok, amikben nem látom értelmét változtatni, hiszen arról nem ő tehet, ami megtörtént. Külön kezelem az embereket és az eseményeket.
A korábbi macskánk kifejezetten nem szeretett dobozban utazni, s a póráz megvan, azt még csak nehézkesen sem kellett feltennem, amivel újfent meglepett.
Az üdvözlő formák után remélem, akivel találkozom, az az, akihez valóban jöttem.
- Szia! A macska kényelmesen helyezkedik el a vállamon, oda azért felkéredzkedett, amitől azért a frászt hozta rám, mert idegen állatok nem szoktak ilyen rövid idő alatt idegenekkel ilyen kontaktba kerülni.
- Mielőtt még megkérdeznéd, visszaszökött-e, nem. Ő valaki másé lehet, amikor hazaértem, a verandán lustult. Nem láttam semmi bilétát, és nem találtam, keresték-e, így arra gondoltam, hogy hátha tudnál segíteni. 
Kezdőlap
