Arthur x Clay

Nem is értem a jelenlegi helyzetet. Miután annyit kérek vigyen haza megszólalására molyan "mi a fasz csávókám?" fejet vágok, hogy egyáltalán nem értem a hozzáállását, és most jut el igazán hozzám, hogy miért is ültem én be ebbe a kocsiba? Nyugodtan elvérezhetnék kint az utcán, hátha megtalálnak a kutyák és megcakkolhatnak még, ez a csávó pontosan olyan mint az összes többi. A magam fajták felett át lép gond nélkül. Nem is várom el, hogy sajnáljon, de ha már általában felajánlod valakinek a segítséged utána nem azt mondod, hogy van más lehetőség amivel élhetsz. Az egészben a vicc, hogy nem hiszem el, nem vette észre kibaszottul meztelen vagyok se telefon se semmi nincs nálam és ha van is annyi szerencsém mert Fortuna kegyes hozzám, így eljutnék egy út részhez a taxis inkább hajtana el a picsába mikor meglátna egy pucér husznéves gyereket vérző lábbal miközben szeretne beülni a taxijába. Oké, hogy farkas de ha már bújkál az emberek között feltűnhetne számára nem igen olyan kemény fiúk a halandók mint ő. Szusszanok inkább fáradtan a megszólalásra, hogy akkor inkább mondja azt, takarodjak a kocsijából és kész. Nekem ez a beszólogatós mindenben is értek a dolgomhoz hozzáállás nem kell a szenvedésem mellett. A pólóért nyúlva veszem fel magamra, inkább csendben maradva várva, hogy akkor most szálljak ki vagy elindul velem, de elindul miután közlöm hova vigyen. Nehézségek árán de a nadrágot is magamra rángatom és miután végeztem a felöltözéssel fejemet csak az ablaknak döntve nézem az útat ahogy haladunk a megadott címre. Fáj a lábam és gyenge vagyok. Aludni szeretnék de nem engedem magamnak, hogy lecsukódjanak a szemeim, pontosan azért mert ha esetleg becsapna legalább lássam hova visz miközben meghalok a kocsi hátsó ülésén mert amúgy lehet megfog enni. Nem bízok benne és ezt okom sincs letagadni vagy elrejteni. Nincs is bennem lelkiismeret ha érezné rajtam már pedig miért ne érezné. Kisragadozó vagyok az olyannak mint ő egy falás, de ettől függetlenül nem teljes mértékben róka ösztöneimnek a félni akarásába kapaszkodnom. 
-Itt vagyunk.-biccentek miközben befordul az utcába, hogy a következő házsor a lakásom. Ha megáll kinyitom az ajtót és kiszállva bicegek a falig ahol neki támaszkodva pihegek miközben még mindig vérző lábamra pillantok. -Mit...mit csináljak vele?-kérdezem, bár nem tudom mennyire érdemes kérdeznem tőle, ha megint olyan választ kapok mint előtte...

Halkan pihegve hallgatom a válaszait. Remek...Olyas valakit kifogni aki ajánl segítséget de közben baromira nem izgatja. Akkor mi a franc...? Azonban így sose fogok haza jutni, hiába a gyors regeneráció, elfáradtam ahogy a bennem bújkáló mini ragadozó se érzi jelenleg magabiztosnak a talajt lábaiban. Lehunyom a szemeim miközben lépteit számolom ahogy a saját kocsijához megy. Elvihetne a lakásomig...aztán kész. Otthon be kötözöm magamnak aztán jól van. Ledobom magamról a rongyot, nem izgat, hogy pucér vagyok állítólag ők ha hordába vannak állandóan egymást nézegetik teliholdkor. Fúj.
Nehézkesen de elbicegek a kocsiig ahova hátra bemászok felhúzva sérült lábamat magam mellé. 
-Csak...vigyél haza. A külvárosi lakónegyedbe. Onnan már könnyebb elbicegnem.-mondom. Mert ténylegesen más nem kell. A testem majd megoldja fájdalmak között ugyan de legalább otthon szenvedek. Holnapra már látszani se fog. 

 
Halkan veszem a levegőt, igyekszem heves dobogó szívemet minél jobban elhallgattatni és csendben tartani saját szuszogásom. Bár elgondolkodom, hogy minek erőlködöm ha ember lenne még be is válna csak éppen egy hozzám hasonlóról van szó, aki 3x nagyobb és egy harapással szed ketté. A rongyot szorongatom magamon, és hallom a léptek csendes de annál rémisztőbb hangját miközben lehunyom a szemeim és alsó ajkamba harapok. Őszintén van bennem félelem hiszen ha nem akar megszánni azt tesz velem amit akar, és e felől nincs kétségem, hogyha éppen a saját területükről van szó szeretnek dominanciát hirdetni. Aztán lehet rohadt totál tévúton járok, de mindig jobb félni…
Amint mellém ér és megszólal sóhajtva húzom le a fejemről a rongyot, de azért magamon tartom. Sötétjeim irányába pillanatnak miközben összeszorítom ajkaimat.
-Miért segítenél nekem? Miért ne te akarnál főfogást csinálni belőlem?-kérdezem homlokomat ráncolva miközben bele szorítok a rongyba kezemmel. Szerintem egészséges reakció részemről, miközben éppen a maradék testrészeimet féltem valamint a vérző lábacskámat, hogy lényegében oké ő állítólag segíteni akar rajtam de vajon ez mennyire igaz? Mi erre bármi féle bizalom gerjesztés, hogy a kocsiban nem éppen szedi le a fejem vagy egyebek. Nem hibáztathat ez miatt, szerintem ha ő is szorult helyzetben lenne megkérdőjelezné egy vadidegen segítségét. Most nekem is muszáj ezt tennem…legalábbis kapaszkodnom valamibe ami egy kicsit is arra ad okot, hogy nem kell annyira aggódnom az életemért. Hiszen a bennem élő kis apróság éppenséggel három féle szívritmus zavarral küzd jelenleg a bestia energiái miatt aki rá talált. A félelem nagy úr, de sokkal jobb társ mint azt sokan gondolják. Elég sok szorult helyzetből hozta már ki nyomorult róka életem.

Diamond

Nem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen rázós helyzet lesz. Elsőnek azok a férfiak, akik nagyon de nagyon utáltak valami oknál fogva. Sok mindent csináltam már amit meg kéne bánnom, és bocsánatot kéne kérnem egyesektől de arra se emlékszem már, honnan ismerem őket és mivel is hatoltam bele a lelkükbe. Gyorsak voltak nagyon, és könnyedén tudtak követni emberi formámba, de hála isten mikor a régi elhagyott raktár térbe értem...
A bennem élő kis vörös könnyedén szabadult fel, és vette át az irányítást. Hiába lehetek én is nagyon király menekülő jószág ő sokkal jobb benne így rábíztam a további lehetőségeket. Hiszen egy elkóborolt róka senkit sem érdekel, az emberek megszokták már a sima fajtársakat akik néha a város szélén is betörnek a kukákba és udvarokba. Így ha engem is észre vennének előbb néznének kutyának a pillanatnyi árnyékként való felvillanásom nyomán. Ami nem is baj. Nem kell mást lássanak egy rókában. Szóval első hajtóimat könnyedén ráztam le váltásom nyomán, azonban a telepi raktár szélein élő kóbor kutya hordák már igen más tészták. Összeverődnek mint farkasok hordába, és éhesek. Mert itt a város szélén nem igen érdekel a sorsuk senkit, maximum a belvárosban kezdenének velük valamit. Amennyire tudtam futottam, bújtam és menekültem az acsarkodás és ugatástól, de a szagomat érzik és ha tudnak követnek amerre tudnak. Azonban mint az embereknél, könnyedén ki lehet őket is játszani ha arról van szó. Ment is amíg kerítéshez nem értem. Túl későn gondoltam a dobozokra, így amikor már szőrös kis lényem a kerítés átugrásán volt még azért hátsó jobb lábamat így is elérte az egyik dög és mart bele úgy őszintén. A fájdalomra azonnal reagáltam és vissza kapva téptem a kutya szemébe ahhoz, hogy elengedjen én pedig át essek a kerítésen. Oldalamra érkeztem és még mielőtt rá jöttek volna, hogyan jöhetnek utánam, három lábamon igyekeztem eliszkolni. A raktár területén találtam ismét menedékre, és igyekeztem meghúzva magam elbújni, miközben emberi formámat ismét felvettem. Zihálva dőltem egy doboz halmaznak ahogy vérző lábamra lenéztem amin istenes harapás nyoma éktelenkedett. Baromira fáj.. Azonban érzékelni kezdtem más jelenlétet is a raktárok között így egy pillanatra még a lélegzetemet is elfolytom, ahogy felismerem az energiákat. Jaj csak ilyet ne...előle pláne nem tudok elmenni...főleg ilyen állapotba. Körbe nézve találok valami rongy lepedőt magam körül és húzom magamra, hogy egy részt a szaga és mozdulatlanságom talán elég lesz, hogy ne akarjon ő is az életemre törni. Hiába róka vagyok, feltételeznem kell mindenről ami nagyobb és erősebb nálam, hogy megakar enni, vagy éppenséggel ártó szándékkal közeledik...