Marshall

Olyan vagy nekem mint a cukor a kávéba. 
Anélkül is meg lehet inni, szeretik is páran de mégis, a tej mellé nagyon jó ízű. Igazából nem tudom se én se te eldönteni, hogy végülis milyen viszony él köztünk mióta berúgva megjelentél a lakásomon és azt mondtad szeretnél az ágyam lakója lenni egy estére. Azonban olyan ittas voltál, hogy ebből semmi sem lett de azért megóvtalak arra az estére illuminált állapotodra. Azt hiszed történt valami de igazából semmi, azonban én szeretem húzni szegény agyad és hagyni, hogy azon paráz most megtörténtek dolgok vagy sem. (mert ilyen kis gonosz vagyok!) A lényeg a lényeg, hogy van egy ilyen furcsa viszonyunk, olykor megjelensz vagy én nálad és történnek bizonyos dolgok valameddig aztán mindketten úgy teszünk mintha senkit se érdekelne pláne minket és tovább lépésről hadoválunk valamint, hogy csak nagy barátok vagyunk, de közben. Én biztos vagyok benne hatalmas baromság ez, de azt nem tudom eldönteni, hogy félsz vajon vagy egyszerűen csak őrült vagy. Olykor szerelmet vallasz, máskor édes anyámat emlegeted és törsz, zúzol miközben én értetlenül állok hiszen én...én nem érzek irántad semmit. Mindig felhúzol a kirohanásaiddal, a féltékenységeddel és egyszerűen nem tudlak helyén kezelni mint amilyen profin tudok másokat. Egyszerűen összezavarsz és ez egyszerre ébreszt bennem gyűlöletet és valami bizonytalan akármit amit ha bele döglök is akkor se vagyok hajlandó megnevezni neked mert folyton csak ideges leszek tőled. Fájdalmat okozó, ahogy én is neked mégis... egyszerűen képtelen vagyok nem gondolni rád.  Ha valaha felesküdnék valaminek a védelmébe az nem egy templom lenne hanem a te. Mert ahhoz képest mennyire nem tudom eldönteni az igazságot magunkról, közben folyton vágyom arra rám találj mind azok ellenére, hogy amikor csak tehetem kerülek. Szóval csak akkor találkozunk ha én is akarom, de kitudja mikor szagolod ki, hogy merre járok éppen.
Várlak nagyon Marshall!