Drága exfeleségem, Samantha

Az én szülővárosomban találkoztunk még egész fiatalon. Nem tudom mi okból jöttél el hozzánk, de az tuti, hogy gőzöd sem volt a szokásainkról. Eltévedtél vagy kerestél valamit, de mindenki furcsán nézve rád tovább állt. Egy ideig kíváncsian somolyogtam, hát ha megszán valaki, de végül én mentem oda hozzád.
Mondhatni szerelem volt első látásra. Később azt is elárultad nekem, hogy alakváltó vagy, mert nem akartál titkolózni, így én is megosztottam veled, hogy én is boszorkánymester vagyok. Nem sokkal ezután össze is házasodtunk és még Norvégiában megszületett először Torsten, majd kicsivel később Alice. Igazából boldog életünk volt, még azután is, hogy végül elköltöztünk Coloradoba. Ám az ott töltök évek múlásával valahogy kezdett kihunyni szerelmünk lángja, noha a szeretet... az máig ott van. Tervben volt egy harmadik gyerkőc is, de odáig végül nem jutottunk el. Vagy csak nem tudok róla. Szóval a békés válás mellett döntöttünk, amivel talán hellyel-közzel a gyerkőcök is megbarátkoztak. Eleinte oda-vissza jártak, egyenlő időt töltöttek velünk, de végül te újfent nagy utazásra szántad el magad - nem menekülésből, te ilyen vagy, szeretsz utazgatni - így a Alice és Torsten végül velem maradtak, így volt egyszerűbb és kényelmesebb mindenkinek. Tartjuk a kapcsolatot - bár ez lehet zavarja amerikai ismerőseid, esetleg jelenlegi partnered -, és tudod, hogy bármikor számíthatsz rám.
Ez fedi nagyjából közös múltunk, ami pedig a jelent illeti, történeted folytatását rád hagyom, bár érdekes volna egy harmadik kis lurkó, de ha megérkeztél úgy is lesz bőven plotunk ezekre. Tudnod kell, hogy a szerelmünk már messze jár, s bár nem ódzkodom az újrakezdéstől, de annak bizony időre és sok játékra volna szüksége és még így sem biztos semmi. Az viszont igen, hogy jó barátok vagyunk.